Évezrednyi tél (jav.)
Ajtódon hiába kopogtatok,
a telefont sem veszed fel.
A ház sötét sziluett,
gyertyák az ablakban,
ketrec a nedves homokon.
Törhetetlen a csend,
méz és tej zuhog.
Csak gyomrom korgását,
vérem lüktetését hallom.
A táj felett lebeg
roppant sziklaként
a lassú napok szorongása.
Szívtájéki csakrám
homályos tükörbe temetem.
Elhallgattam előled,
hogy évezrednyi tél jön,
csontjaim az állatok
és a követ aprózó szél
menedékei lesznek.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2015-04-12 14:34:11
Utolsó módosítás ideje: 2015-04-12 20:38:33
