fáradt vagyok...
elfáradtam élni, alapból, és megtanultam félni, magamtól. lejárt az időm, mint a katódsugaras képcsőnek, vagy egy vártoronyban felejtett, ódon csigalépcsőnek. jó ideje már, elkerülöm a kérdő pillantásokat, nem az elmúlásra, Rád gondolok sokat. meg erre a széjjelbaszott világra, mint egy szirmát vesztett virágra. a sok éhes gyerekre, átnevezett terekre. föld- és trafik mutyikra, pinaszagú bugyikra. karlengető nácikra, obszcén cukros bácsikra. az elfojtott vágyakra, meg nem vetett ágyakra. a siralmas bérekre, a keresztény lélekre. meg nem mászott hegyekre, megvásárolt kegyekre. a felcsúti kolbászra, szegény Magyarországra. a fejetlen szoborra, égő csipkebokorra. a megbicsaklott hitemre, vérző, beteg szívemre. pártházzá lett templomra, politikus „nemtom-ra”. hit- és erkölcs órára, zenekari próbára. családi okokra, tengerparti homokra. habzó barna sörökre, Veled lenni örökre.
elfáradtam élni, de utálok meghalni. még hiszek a kritikus tömegnek, remélem, hogy látni foglak öregnek.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2015-01-05 05:17:18
Utolsó módosítás ideje: 2015-01-05 05:17:18
