Célegyenesben

„mert növeli, ki elfödi bajt”
                        /Illyés Gyula/




I.
Lágy szellőben, zöld mezőben,
Nap nap után, trillázva,
Csapongva, csivitelve száll,
S estére-fészkére hanyatlik,
Mint az eltitkolt szánalom,
Az indulat-madár.

Otthona itt minden bokor,
Bozót, burjánzó rengeteg,
Zörgő berkenyeág, havas
Leánderek, s elhagyott tanyák,
Ahová a lélek sem jár hálni már.
Mindenütt ő van, láthatod
A lába nyomát.

Ott van ő az izzadságtól
Bűzlő külvárosi kocsmák
Áradó, nehéz lélegzetében,
A százszor elátkozott
Robottól fáradó kezekben,
S a koszló, malteres kabát
Nem hasad tovább.

Lába nőtt az irgalomnak,
S elfutott a négy égtáj iránt.
Nyomait a jég csapdossa
Egy júliusi délután. Nincs
Rajta a plakátokon, ahol
Jóllakatott optimisták  
Hazudják hajléktalanná
Istened, s hazád.

II.
Egód zabál fel naponta,
S holdvilág fejedből ki se látsz,
Tompa téboly ólom-álma kábít,
Ahol a tolerancia jegyében vált
Elfogadottá a perverzitás.
Sarkig tárva minden ajtó,
Huzatos kupleráj a ház.

Néma cinkosság vagy
E szirupmázba mártott
Csendes árulásban.
Gyenge szavú, hamis tanú.
Lötyög rajtad a valóság,
Mint egy túlszabott kabát.
Magadra köpj először,
Ne mást ostorozzál.

Hozzád nem jutnak el a hírek,
Hogy milliók vannak mindig
Kigolyózva, kik űzötten lépik át
Az országhatárt, neked semmi
Az fojtott bánat, mely mardos
Annyi itthon, árván maradottat,
Oly sok testvért, apát, s anyát.

III.
Kitalálják az okosságot,
Az összes másodrendű bajra.
A Kzm szomszédolni ment,
S milliókért cserélt gazdát
Benzinkút s ajándék telek.
Nyomorultjait a város
Már régen sorsukra hagyta.
Kelletlenül ugyan,
De kellemetlen létezésük
Sohasem tagadta.

Igaz, nem velük reprezentál,
S foltos ülepét nem a vendégnek
Mutatja, s elhagyott szegényeit
Dús asztala alá dugja, ha jönnek
A kalácsos, zászlós ünnepek.
Őket nem érdekli, hogy új
Kocka-bölcsi épült, s mennyi
Szennyet szűr a víztisztító telep.

Rájuk csak a hivatalnak
Van gondja, mely létezésük aktáit
Oly bőséggel ontja. Születnek
Koholt, s jól megindokolt,
Határozatok, hogy napi betevőjét,
Járadékát kitől, miért is veszik el,
Semmivé oldva alig-létezését,
Helyhatóságilag, másodfokon.
S amit elvettek oly könnyedén,
Jogszerűen, törvény szerint,
Vissza soha, vagy csak nyögve
Adják annak, aki még él, s nekik
Furcsa módon ellenszegül.
    
S a többit odavetik a köznek,
S minden beruházás így olcsón,
Szépen és jól kivitelezhető:
„Nesztek, hogy gebedjetek!”
Itt van minden: anyag, szerszám,
Gépezetek, műszaki rajzok
Tervezetek, vágyálmok alján
Ti, páriák, kegyelmi ebédesek!

III.
Lágy szellőben, zöld mezőben,
Nap nap után, trillázva,
Csapongva, csivitelve száll,
De reggelre penge-karma fénylik,
Hogyha felszáll fészkéről
Az indulat-madár.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-10-09 14:10:37
Utolsó módosítás ideje: 2014-10-09 14:10:37