- merengő -



Mit szól a száj nem biztos, hogy öröme a szívnek,
s ekképpen a szív sugallatát sem mindig dicsőítik
ajkak. Az igazság gyönge baka, e földön többet ránt
szolgasorba, mint a hamis szavakon nevelkedett kül-
csínre szép becsek, de azért gyakran jő intés az Úrtól:
Akarnád-e, hogy dicsőségedben néha megtekintselek?
Mily páratlan tanító, mily fenséges mester, ki hogyha
vétkekben zavargunk bocsánatában telhetetlen.
Esélyekbe csomagolt hitekkel arra ösztönöz, a jó kiforrja
önmagát, mért' kéne egymást hátba döfnötök? Csodákra
várunk, holott önmagában a puszta pillanat csoda, s ki
szépen éli azt meg, annak csak jó lehet sora. Hányszor
küzdünk semmiért, amíg a minden elsétál mögöttünk?
Hányszor igazulunk, amikor éppen össze kéne törnünk?
Még meddig cipeljük az úton, amit rég el kellett volna
dobnunk?  S vajon a számadáskor kijelenthetjük-e majd
magunkról, hogy bárhogy is, de emberek maradtunk?





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-09-20 07:39:48
Utolsó módosítás ideje: 2014-09-20 07:39:48