Tenebrae
Árván ring a hajnal
a rohanó idő peremén;
Földre lógó fekete hajjal
a folyó betont figyelem én.
Millió képszelet
bolyong, a múltam mit széttépett.
Az esetlen, bágyadt képzelet
próbál újjáalkotni téged.
Angyal száll az égen,
felhőkből ragyogó nap fogan.
Elvakít - nem látom, csak érzem;
Te vagy, de mégsem ugyanolyan!
Majd a Nap is lehull,
s lassan a szememre rátapad
a végső kép: a fekete lyuk,
mely az égen, a helyén maradt.
Forró láng az álom,
az ágyam vérrel bekent oltár.
Kínok közt mégis megpróbálom
megköszönni, hogy részem voltál…
Életem kisírja
vak szemén az éjfél, s eltemet;
Sárfolyam sodorja mély sírba,
üres urnaként holttestemet.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2014-09-19 19:09:57
Utolsó módosítás ideje: 2014-09-21 14:14:11
