Csendszalag
Anya, a nap már úgy sajog,
mint falhoz vágott angyalok,
s a megbicsaklott szárnyakon
fölvéreznek a hajnalok.
Anya, az élet egyre fogy...
a rokkant lélek földre rogy.
Kevesebbet adok s kapok,
kornyadnak mind a nappalok.
Anya, a lábam elbotol,
velőm is lassan elbutul.
Köröttem széles csendszalag,
halódó vágy – oly hallgatag.
Anya, még itt vagy fogd kezem,
nézd, üresen lóg a két zsebem.
Valami örökre elveszett –
egy percig még foghassam kezed.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2014-06-30 13:42:35
Utolsó módosítás ideje: 2014-06-30 13:42:35
