Rosszkedvű szünetjel

A sötétség lassan kivégzi a kertet.
Fakó alkonyi ködbe bújnak a gallyak,
szilvafa gerincén borostyán reszket.
A Hold a tó vízén hallgat.
Ártatlan fények villannak fűszőnyegen.
Most mondom el,
mielőtt be nem esteledik.
Most mondom el, míg nem vagy itt:
Ne fújj el ádáz, rosszkedvű
szeleddel! (Nem kell több szünetjel)
Mi lesz, ha egyszer nem éleszt
föl újra a reggel?

Hallgatlak, figyellek, mint apró gyermek.
Álomtalan követem álmod.
hangosan dübörögsz. (Nem én kiáltok)
Csurig félelemmel nyitogatom szobád
ajtaját, bezársz-kitársz,
miközben álmodban beszélsz tovább.
"A figyelem és várakozás magatartása
illik a széphez."*
Most mondom el. Mert közel az éj.
(Sötét lesz)
Elalszik a jó pásztor.
Mellé telepszik az angyal.
Ne fújj el durcás szeleddel,
ne űzz el rosszkedvű szavakkal!
Mi lesz, ha egyszer nem éleszt
fel újra a hajnal?

*Simon Weil






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-05-29 16:15:24
Utolsó módosítás ideje: 2014-05-29 16:15:24