Törésvonalak

Ha már a helyzet súlyos
epicentrumát bemértük,
- kár lenne bármit is
megérintenie a kéznek.
Puritán sötétség vesz körül,
késnek az ölelések, spontán
kérdések éles kontúrjai
riadnak föl hátad mögött.
Kezek rácsain egymásba
botló ujjak és a mögöttes.
Hazád, otthonod, múltad.
Anyád és enyém.
Ki-kitakarásban.
Sosem fedésben.

És ez a félsz.

Ez nem az a bizonyos
rajongói oldal,
bordád érzem,
nem csitulsz bent,
mókuskerék köröket
forog ki agyam
és nem emlékszem
steril-fehér foltjaimra.
Felnőttem benned-gyerek.
A havak elkoszosodtak
a csend robajában
a perc elragad,
ízület-biztos vágyak
és te dacból, vagy haragból el.

Nem érted légzésem pörölyét.
A Cédrus is elárvul bennem.
Hiábavaló verbalitásra
születtem, miért zavar
egyszerűségem, a tiszta beszéd?
Jóvátehetetlen
kihallgatás a homlok üregében
lestrapált idegek.
Már nem emlékszem azt
a fehéret.
Csak piszkosul tudok szeretni.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-01-05 16:10:03
Utolsó módosítás ideje: 2014-01-05 16:10:03