Maradék
Sok itt az elvarratlan szál,
a nyűg, az ingadozás.
Talán,ha visszapörgetném újra azt az évet,
amikor megismertelek,
kiretusálnám a máladozó rétegeket.
Egyhangú hullámzással csap át fejem fölött a múlt,
a már nem igazolható.
Az égen a felhők,mint elvakart sebek virítanak,
esőt nem ígér egy sem.
Most hát a kusza sorokkal áztatott papíron,
a hűség mit jelent?
A testem, egy vizes,hideg cella,
valahol a Légszeszgyár utcai fatelepen innen
és a realitás határain túl.
El-eltünedezem,
mint két semmilyen mozdulat közötti szünet.
Körbe csak egy szaggatott vonal jelez.
Ott vagyok abban a régi planetáriumban,
ahol annyira érződött a forróság.
A távoli tejutak ködén,ha csillag nem is,
de vágy, az született a kacska pótszékeken ülve.
Felkapcsolták a villanyt.
Még innen kitalálok, de azután hova, minek?
ez maradt megint:
"Ma sem voltam csók senkinek."
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2013-05-30 21:32:37
Utolsó módosítás ideje: 2013-05-30 21:32:37
