Egy este apámmal
szavaim egyre erőtlenebbé lettek
egyre kevésbé jelentették amik
sikoltani szerettem volna
megvédeni ecsetedtől
hogy át ne mázolhasd őket
saját szavaiddá
mert birodalmadban
olyan természetes az átkelés
a megtörtént és a meg nem történt
a fájdalmas és a bagatell között
hogy csodálkozni is elfelejtünk
ha téged hallgatunk
tőlem egy erőtlen mozdulatra sem telt
nemhogy tiltakozásra
ültünk tovább az egyre sötétedő szobában
egyre kevésbé különbözve
a minket körülvevő tárgyaktól
ilyenkor szoktál te vagy én felugrani
felkapcsolom a villanyt!
(legalább egyszer míg beszélünk
elhangozzon egy helyénvaló mondat is)
de most ehhez is kevesek voltunk
aztán csak hagytuk
hadd sűrűsödjön köztünk a levegő
míg olyan kérges nem lesz
hogy a legkisebb mozdulat is fájjon
hogy egyetlen hang is fájjon
(a szánkba rohadt ki nem mondott szavakból
már katedrálist emelhetnénk
mellébeszéléseink fölé)
azt hittem más lesz ez az este
a szavak csupaszok lehetnek
nem kell félteni őket
mert a helyére kerül mind
és rend lesz a vége
de a sötétséggel
csak a távolság nőtt szavaink között
és hontalanságunk
elhallgatott önmagunkban
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2013-05-22 17:31:47
Utolsó módosítás ideje: 2013-05-22 18:40:07
