tanárpályán

vég nélküli ragozások anyja.
megtanultam száz és száz nevet,
szemek, arcok lassan egybefolytak,
bús jövőt rajzolt a képzelet.

pedig nem így kezdtem hajdanában,
gyémántszemek kerültek elém,
csiszolódtak egyre fényesebbre,
s fényükből rám is hullt egy kevés;

megéreztem kinek mi a gondja,
s mondtam, mit magam se hittem el,
erőt adtam én, kinek sosem volt,
s ettől lettem magam is erős.

teltek évek, beszürkült az égbolt,
jött egy új s rá másabb nemzedék,
nem figyeltek már a jóra, szépre,
igazra se, törlődött a múlt;

"nem érdekel! hülyeség az egész!
diploma kell, görbüljön a jegy!"
felesleges mind, mi tartást adott;
írók, költők, kihez szóltatok?





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-05-06 02:02:13
Utolsó módosítás ideje: 2013-05-06 02:02:13