Az utolsó halálraítélt

Csak állt, vértelen ajkán
Gyűrűzött tova a sértett talány,
Amely lassan szivárgott le torkán
Szétszakítva az emlékezés fonalát.

Szemében a tűz zsarátnoka égett,
Ahogy várta a hajnalt teste menedékében,
Ahogy minden gondolatát csak fagy érte,
S apró sebeket mart testébe az éle.

Előtte már nem volt semmi,
Nem is értette ajka miért mondja: ennyi?
A vörös hajnalban lassan elégni...
Jobb, mint állni, s várni a semmit?

Lassan felnézett, szemét az égre vetette,
A távolban a harang már értette,
Hogy megszólal majd minden egyszerre,
Az ember, az Isten... bárki is tette...

S így szólt, halkan az égre:

"Az alkonyt már nem láthatom,
Homályos árny ül csak ágyamon.
A porral játszik a suttogó halál,
Már nem siet sehová, csak ül, s vár.

Agyamban csak szétkent képnek
Tűnnek életemből maradt fények,
S szárad arcomra véres könnyként,
A teher súlya, mit vállaltam, önként.

Azt mondtad, csak egy pillanat, s vége,
Azt mondtad, értük teszem, de mi végre?
Azt mondtad, mindennek megvan a rendje,
Fűszerbe mártott gondolatok rothadó selyme.

Miért engem keresnek most e fények?
Miért vernek szemembe éket?
Takarhattál volna nemtelen szárnyaddal,
Helyette odavetettél, korcs vádakkal…

Miért érzek kínzó vágyat most karomban,
Hol izmot az agy nem mozgat ily valótlan,
Hisz, mondtad, ott leszek, hol most Te vagy,
Miért siet a test, ha az elme már kinn ragadt?

Utolsóként jöttem e vesztőhelyre,
S utolsóként távozom közületek az életbe.

Hát gyertek, és húzzatok végre a magasba,
Engedjétek vérem a vadakra.
Ha elnyelt mindent a homok, majd elmondhatod
Egyért szenvedtem, de mindenkiért kiáltok!"





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-04-22 17:24:25
Utolsó módosítás ideje: 2013-04-22 17:24:25