Kéz kezet mos


Minden, mi végtelenné válik, felkutathatatlan,
részeiben megtalálható talán a nagyban, de ízét
veszíti, akár sóbányákban kristálycukor-szemcse,
végül minden belealakul az elvárt többletekbe.
Ha cseppnek képzelem magam - egy csapból
folydogáló árva cseppnek, ami gyorsan elszalad
s a házelőtti kispatakba tér, már az Ipoly barátja
inkább, mint sajátom - a folyó sosem volt enyém.


Néha úgy érzem, egy pillanaton múlik megúszni
a bármit, elpárolgok, nyakába ránt az utcát látott
felhő, a hegytetőn teremtőset játszhatok, míg el
nem fúj a szél, vagy egyszerűen nem hallgatok
arra, amiről mesél. Lecsapódom inkább, a hegy
csiklandós gerincén várjatok, ha megnyitják a
gátat, hazaszaladok. Átszűrnek, akár idegent a
bámuló szemek, de nem bánom, ha szerencsém
lesz, még egyszer önmagammal moshatok kezet.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Holmi, 2013. 01.
Feltöltés ideje: 2013-03-19 08:46:45
Utolsó módosítás ideje: 2013-03-19 08:47:54