Nevem

már én is megtaláltam helyem, a földet
mely lágyan átölel ha eljön az idő,
gödrömből majd kikergetik az albérlőket,
a fák gyökerét, és gyönyörű szeretőmnek
csak a zöld marad, ha szívemen a fű kinő.

és tudom, nevem helyesen írják fölém,
mivel anyanyelvemen éltem, beszéltem,
bár vannak, kik átkozzák az édes ölét,
hogy megszült, szemében most is ott a miért,
mert a hófelhők hideg tejébe menekültem.

nekem az összes évszak egy-egy élet,
a télre tavasz, a nyárra ősz simúl,
ilyenkor tüdőmben mindig levegőt cserélek,
ezért melegebb illatúak a fények,
melyben a lélek lapul, ám a szájban szóra gyúl.

mert nem lehet önzőn megtartani mindent,
hiába agyamban irigy gondolatok,
és mikor betűkből papírra tépem az Istent,
felsikolt a nincs, az eddig miért hittem,
úgy mint az ívben támolygó tehervonatok.

tudom, nem lehet bűntelen meghalni,
csak sarat bír az ember lemosni, sebet sosem,
vád ez? persze hogy az, örökké fog marni,
és ha valami szélvihar elakar takarni,
utoljára beleüvöltöm nevem, helyesen.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-02-15 17:33:18
Utolsó módosítás ideje: 2013-02-15 17:33:18