Körúti tél

szinte hízik a levegő a fagytól,
a sínszálak, sikoltó aszfaltrianásként
végigrepesztik a körút kövér hasát,
és a rajtuk tántorgó villamosról,
leszáll néhány hajnali nagykabát.

az egyik aprócska mellékutcában,
hazafelé tart a részeg kártyás,
morogva kaput nyit neki a házmester,
a kettő per cében a kövér kofáné náthás,
a gangon macskakaja, pár levágott csirkefej.

a Duna tükrén örvény kavarog,
mintha dühödten saját farkába marna,
és a sötét torkában ringó jégtutajok
össze-össze koccannak,
majd a legnagyobb lustán betakarja.

pár piros mellényes csöves járdát kapar,
karjukon Teszkós szatyorban életük,
nejlon kannában ócska lőre,
sós hólével preparált a szívük,
mégis ráolvadnak a gőzölgő aknatetőre.

onnan a dögszagú ciszternákba,
le a metrófolyosókba, míg a huzat
meleg nyálával együtt ki nem köpi őket,
de ha a lent péppé darálja húsukat,
az vörösre festi a körúti háztetőket.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-12-13 12:20:31
Utolsó módosítás ideje: 2012-12-13 16:13:49