Angyalok, anyák



Korán elhagyott a velem született, hogy értékelni tudjam majd
a földi életet. Különös jegyben jártam akkortájt s az jelt adott
nekem; Az angyalt - bárhogy is - örökké szeretni kell! Szeretni
kell csecsemőkoromnak legszebb szárnyasát, hiszen ő húz át
a végtelenbe, ha kivet a világ. Ő hozott és őrzött minden éjjelen,
valahányszor elnémult a ház, karjába vett szürkületkor, ringatott
és hajnalban, ha megreccsent az ágy, jelezte jó anyámnak: itt a
magzatod. Ő mellére vett, korán megszoptatott. Már ölelésnyi
volt karom, midőn először érintett a baj, nem emlékszem merre
fájt, de testi kínom könnyeket facsart. Anyám ismét ölébe vett,
dúdolt egy furcsa dallamot, mit ajkának - úgy sejtettem - csak
angyal adhatott. Úgy öleltem akkor őt, mint sírokat a csend, míg
kiskezem a hátán megpihent, de mielőtt álomba ernyedő tagom
lecsusszant a bársony bőrredőn, lapockaszárnyán fennakadtak
ujjaim s én rögtön tudtam: Ő az angyal, ő! Harminc év is elszalad,
most kisfiamban szenderül a dúdolások furcsa dallama, szavak
születnek tekintetében, szinte hallom; Te vagy az angyal, Anya!








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-04-02 17:10:30
Utolsó módosítás ideje: 2012-04-02 17:19:38