Feladó



Mintha nem is mennék, pontosan úgy járok,
kitaposott kellék mellettem az árok.
Nem több, amit látok, annál, amit érzek,
bimbózó virágot tapsolnak a méhek.
Pásztázom a tájat, völgy az égi teknő,
angyalszárnyat áztat benne a teremtő.
Júdás csókol engem, nyelve matrózhurok,
beleakad lelkem, ez a magzatburok.
Kitárom a karom, szirtre lépek bátran,
magamra próbálom frissen mosott szárnyam.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-02-27 14:46:09
Utolsó módosítás ideje: 2012-02-27 14:54:44