Az én hazám

már tudom mit jelent nekem e táj,
darabka földet hol apám pihen,
vagy az anyai ölt ami úgy fáj,
ha majdan őt a vállamon viszem.

már tudom mit jelent a szó, hazám,
hogy enyém amerre lát a szem,
a nyári rétek terített asztalán
hullámzó milliónyi búzaszem.

és enyémek a hosszú őszi éjszakák,
a távoli ráncoshasú városok,
falvak, mikor az ablakok muskátliján
a nyomor hajnalban csendesen felzokog.

itt minden sors hozzámtartozó,
a temetőkben őseim süppedő halmai,
az öröm, vagy fájón simogató szó,
amit mindig meg fogok hallani.

enyém a döglött gyárak udvara,
hol egy eldobott lapát nyelén gőg henyél,
enyém létünk bemocskolt abrosza,
melyen értem hőzöng a frissensült kenyér.

Itthon vagyok, talán itt is temetnek,
bár kétlépésnyi a boldogság ami nekünk jutott,
de addig is anyanyelvemen élek, beszélek,
mint a föld mikor majd hörögve rám zuhog.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-12-14 22:44:56
Utolsó módosítás ideje: 2011-12-20 09:27:41