És megjön. Leül a tévéfényben,
kezében vibrál a sörösüveg. Nem
szól semmit, minden árnyék a
szekrények mögött. Isten az ablak-
ban áll. Nem veszi észre. Anyám sír.
Azt se. Én csak díszlet vagyok most
a teremtésben. Pedig épp engem
figyel a függönyök résein át. Az imák
takarásaiból nem látszok ki sehol.
