Abroszcsend

Kerengette abroszcsend-melegét
harangszóra a gőzölgő ebéd.
Anyám állt ott imára kulcsolt kézzel,
-hogy mit főzött már nem is emlékszem-
a fohászt őrzöm s lázadok ma is,
neki szent volt a szó, nekem hamis
és fájt, hogy áldja szegény a nincsent.
Én követeltem, ő kérte Istent
mindennap betevő falatunkért
könnyek közt szemlesütve s úgy élt,
elhitte, hogy ennél csak jobb jöhet.
Tenyerén hozta az örömöket
s lecsendesítette lázadó fiát.
Elmondott helyettem egy-egy imát,
mikor bűnbe estem s megvigasztalt,
ne irigyeljem azt, aki gazdag,
s szólt, ahol az utak véget érnek,
ott...boldogok a lelki szegények.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-09-06 17:39:51
Utolsó módosítás ideje: 2011-10-10 22:31:03