Elmúlás


Életem határ mezsgyéjén

Ülök a sötétben, hallgatom

Az elmúlás percegését.

Megannyi szú  bogár rágcsál,

Kikezdve az időt és teret,

Vágja jövő nemzedéke ágyát.

Bölcsőt rág, nekem koporsót,

Gyorsul az óra mutatója,

Nem látok már homokozót.

Nem látok már varázslatot,

Nem látok már kincseket sem,

Mától átok, parázna ott,

Hol a léptem barázda holt,

száraz, porát rugdalja.

És mégis álom?

Elérek a kietlen égő,

Partvonalon addig,

Hol a horizont fénylik.

Vörösen izzik a Nap,

Hinném lidérc fénye,

De a remény délibábja

Villantja karcsú bokáit,

Mint kecses, filigrán nő,

Kiért férfiak százai versengtek.

Nézek utána, s ő int,

Majd kaszája suhint.



2011. 01. 05.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-04-05 18:52:43
Utolsó módosítás ideje: 2011-04-05 18:52:43