Az elkerülhetetlen vég

Képes vagyok látni hatalmas seregeket,
melyek végeláthatatlan sorokban gyülekeznek.
Nem látom e hatalmas erők vezérét,
ki megmondaná, útjaik, mely világra vezetnek.

Látom őket, harcra készen feldühödve.
Remény a szemükben, kardél a kezükben.
Mire kell nem tudom, Ők biztos értik.
Felmorajlik a világ, mikor a patkók a földet érik.

Megremeg a föld, utolsó napjait rúgja,
mikor e rettentő sereg a földieket porba tiporja.
Nincs menekvés elbújni nem lehet.
Itt van eljött, a vég, melyre oly sokan vártak!

Senki nem tudta, mikor és milyen formában.
Bár léteztek könyvek, melyekről azt hittük...!
Most már tudjuk nem Ők küldték, de mi elhittük.
Most itt állunk meztelenül, kiszolgáltatva e nagy erőnek.

Elnyerjük szép halálunk, melyet magunk ástunk,
de írmagunk se marad, ki megtegye hantolásunk.
Az ég alatt rodhadunk majd el, bizonyságul az égieknek.
Hé ember nem a tiéd a Világ, előbb kellett volna észrevenned!





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.