Lámpák

Még emlékszem a műtőlámpák
erőszakosan vallató fényére,
és a félelemre,
„Nem lesz semmi baj”.
A lámpák fénye,
mint éles szike darabokat
hasított ki belőlem:
bőr, kötőszövet,
izom, erek és erek és erek,
testem működtető
kék-vörös huzalok
minden mennyiségben,
fejem fölött monitorok,
rajtuk mozgó árnyak
fehérben,
mint az angyalok;
számok
és görbék:
a jelek mind én vagyok,
bár teljesen más magam;
könyökhajlatomon
rászáradt vörös folt:
partravetett vérlemezkék,
az orvosok nem,
de én bódultan is látom,
rajtuk a monogramom,
csak ebből tudom,
hogy ebben a fehér ingben
ez a nő még én vagyok.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-02-06 10:20:56
Utolsó módosítás ideje: 2011-02-06 10:20:56