Rád-váró
Benőtte a szobát
A kéthetes nagy semmi.
Az ásító kabát ott
A fogason egyre
Nevetségesebb.
Talán egy Góliát jötte
Valamit kimozdítana,
De én már ebbe se hiszek.
Az egyedüli valóság
Csak az, amit rólad gondolok.
A mozdulat, mely téged követel,
És az álom, ami olyat követ el,
Mitől a szikár éberség retten.
Lassan csúszom le liánok ölelő
Karjai közé, a rosé már hatástalan,
És pihenek lenn a szoba mélyén,
Ahol emlékeddel eljegyeztem magam.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2010-11-27 22:50:37
Utolsó módosítás ideje: 2010-11-27 22:50:37
