Bizakodnék

Szétbaltáztad gyerekarcomat.
Kötényt, kanalat, seprőt adtál,
pénzt soha, soha önszántadból.
Házadban sosem énekeltem.
Kongó edények telt mosollyal
biggyeszkednek a rossz stelázsin,
ritkán szenvednek hagymás zsírtól.
A tűzhely nem könyörül rajtam,
nem térsz meg görcsös harcaidból.
Jól égető bélyeget, tűrő,
kormos ifjúságot csaptál rám.

(Csak ne legyen gyerekem tőled!)

Étvággyal ehesd, amit főzök,
hús ne legyen lopott, se hullott,
a szobában tükrünk is legyen,
napszámban együtt dolgozhassunk!
Ne szégyellj, ne bánts, ne szitkozódj,
ne fetrengj tudatlan részegen,
ne fájjon, hogy elszöktem veled!
Ne kérjek súgva féregirtót!
A kártyajátékból ne vesszen,
a szemétből ne legyen asztalunk!
Szenvedélyünk ne fuldokoljon
ragaszkodásomat ne köpd le!
Bizakodnék, de ölelésed
fájdalmas, üres szorítás lett.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Fekete korall (Magyarország, 1981)
Kiadó: Táncsics Könyvkiadó
Feltöltés ideje: 2010-11-19 16:13:16
Utolsó módosítás ideje: 2010-11-19 16:13:16