Egzisztenciális szorongások bálja

Masszás köd ült a kertes házak otthonára,
Szünetel az egzisztenciális szorongások bábszínháza.
A vad, szmogos való elől erőforrások közé bújtak az emberi gépek,
Úgy tűnik megpihen kicsit, félrehúzódik a hétköznapi élet.

Csak látszat, ármány e béke, zakatol még álmában is a kétely.
Csupán csinosan egybekötött művirágcsokor, csupán csendesen öngyilkoló ál-béke mindez.

Emitt haragra gyűlnek a gondolatok, amott félkész remények sorakoznak fel a deviancia zászlaja alá.
Már az ösztönök is feszegetik a tabuk börtönébe menesztett kérdőjelek bilincseit,
Miközben remegve táguló pupillák pásztázzák a gyarmatosító ózonlyukat.
Csak meg ne lásd, ahogy a halál szele kóstolgatja a gyermeked mosolyát!

Megbomlik lassan a rend, rácáfol a sors az emberi természetre,
Pusztulást hoz magával az üres vágyakkal fertőzött ész.
Én mondom lépni kéne végre, vagy éppen félreállni végleg!

Elmémbe utat tört magának az égető felismerés: a szépség mulandó, hajhászása szörnyeteggé tesz.
Pénzért csupán félelmeket adnak, állat-emberek között a szeretkezés csupán kételyeket szaporító üres játszma, a zabálás csak felemészti utolsó remény-fohászom, s mindezek a mulandóság kielégületlen, szomorú szolgájává tesznek.

Belépőt válthatok a névtelen érdekek hírnökei sorába, megmászhatok légüres térbe ágaskodó létrákat,
Biztosat, édeset, csillogót szerezhetek, majd részletfizethetek sorvadó lelkem darabjaival,
Miközben tömlöcbe vetett álmaim légszomjtól vergődnének, és gyermeklelkem iránti tartozásaim törleszthetetlenné válnának.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-11-10 20:30:10
Utolsó módosítás ideje: 2010-11-10 20:30:10