Az ősz markában vergődik a nyár,
s végtelen vándorút kínjára
készülnek a fecskék.
Az enyészet szorít már
minket is;
szűkülő ereken tétován
áramlik a vér,
nem forr, nem lobog.
Nem lobogok én sem;
nyálkás országút borzong
kerekem alatt,
míg nézem,
délre indulnak a fecskék.
Én – talpig fekete bőrben – északra.
Utánad.
