A halál tolvaja
Sose láttam arcát.
Csak az elaggott kémény
küldött olykor füstjeleket.
Jól van, dörmögtem,
él még az öreg.
Ám tavasztól őszig
többnyire szitkozódtam,
a drótkerítésen átbúvó
iszalagok, csalán,
vérehullató fecskefű miatt.
Hogy gondosan ápolt
veteményesemre
más dudvája miért szakad.
Aztán egy télvégi, fáradt estén
az óriás lucok koronájából
felsípolt a kuvik,
reggelre kémény is kihunyt.
Azóta évente kétszer,
remegő hasfallal,
éles szerszámokkal
mászom át kerítésen.
Tilosban, ahogyan elmaradt dolgokat
egyedül rendbe tenni lehet.
Követhetetlen sebességgel
(hermészi ujjak!)
metszek, gyomlálok,
még tolvajt kiáltanának
megkerült szerettei.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2010-10-19 09:19:28
Utolsó módosítás ideje: 2010-10-19 09:19:28
