A nagy pancsolás

Fölnéztem azokra, akiknek volt nevük,
és több dolog foglalkoztatta őket,
és jártak helyekre, és a filmrendezők
korai műveire bólogattak.

Ágik voltak, Évák és Marianne-ok,
és fiúk is, ez csak természetes,
és kabinszerű, szűk kis időszögletekben
a tiszta szívük látszott, szemérmetlenül.

Én dundi voltam, nem bírtam a tempót,
csak prüszköltem, rúgtam bohócosan,
hogy meg ne teljen vízzel a pofám,
hogy levegőt kapjak, hogy levegőt.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Élet és Irodalom, 2003.51-52