Az út



Csitított, szoptatott lelencvágyak
Feketéjében, fehérjében a világot,
Kegyességet, oltalmat,
Jóságot kolduló lelkemet
Futni engedem,-
Eresz tekintetem alól
Kirepült a sírás,
Borzolódik,
Mint a felhők,
Lábam pocsolya szájú égben fürdik,
Bújtatott nyomára ne akadjon senki,
Iszapos fürdővizében
Arcom nem tűr vonalat,
Nem tűr színt és keretet,
A magam koszában én teszek rendet,
Itt az összeesküvések
Lélekfogytig tartó kötelékében,
Hűséget ígért sorokban,
Keresztező utcák nászában
Bordáig vetkőzöm,
Káraim hozta kárhozatom,
Jézusra várva hozott ítéletem,
Kimérve kitárom,
Bár kitagadott anyák siratnak,
S fejemre rögökből rakott fátylam súlya alól
Csókom nem adom ingyen,
A búcsúra nem kértünk kelyhet,
Nem kértünk poharat,
Üres tányérunk arcait,
Az asztalok arcaival fallá emeltem,
A születés kivégző osztagával
Alázatomat, reményemet etetve,
Szolgalovak zablát,
A hallgatást vettem számba szeretve,
Tenyér szememben
Elhallgatnak a szavak,
Nincs mit adnom, ha kérek,
Nem vagyok Úr,
Nem voltam Úr,
Nem leszek Úr,
Nem való Úrnak csak fehér és fekete,-
Fehéren vagyok fekete sor,
Kelletlen asztalról barna kenyér,
Kelletlen falon fekete vér,
Idegenek kezébe,
Az út.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-10-06 16:12:18
Utolsó módosítás ideje: 2010-10-06 16:12:18