Beszélõ Könnyeid
Hangtalan sírsz a falnak fordulva
Égő csontjaiddal párnádba kapaszkodsz,
Napjaid széttörve, felborulva:
Felejted a tegnapot s holnapot.
Feloldódsz a Semmiben,
Végül te is azzá válsz;
Máskor nem hagynád ennyiben,
De most vágyod a halált.
Megváltást reméltél
Naivul és ostobán
Túl későn eszméltél,
Árnykép után rohantál.
És most már vége.
Boldogságod elmúlt,
Arcodon izzik a szégyen,
Ahogyan lángszívedbe szúrt.
Hasztalan sírsz a falnak fordulva
Égő ujjaiddal egy fényképbe kapaszkodsz
Terveid széttörve, gúzsba szorítva;
Csókjára gondolsz,
Amikor eldobod a holnapot...
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
