Dervistánc
– hosszúvers Mauláná Hodavándegar Dzsalál ad-Dín
Muhammad ibn Muhhamad al-Balkhi al-
Rúmí perzsa költő (1207 Balkh-1273 Qonja)
tiszteletére –
,,Nincsen a dervisnek se élte, se holta,
Nincsen a nincsennek se szélte, se hossza.”
Rúmi (Nagy Imola fordítása)
Csodálom a régi perzsák költészetét,
rubáí, száma dalok különös szépségét,
zenéjük, misztikus bölcsességük ámít,
zarándok utakon Ázsiába csábít,
Kelet Kapuján túl vár Anatólia,
delejes álmaim fővárosa, Qonja,
– mérföldek mögöttem, sok-sok emberöltő –
előttem áll Rúmi, a nagy szúfi költő,
sugárzó boldogan a szakrális téren,
a kerengő dervisek között az élen.
Moccan, árnyékodban ébred, él szellemem,
rebben, mint szellőben muszlin fátyolselyem,
bő harangruhába, fehérbe öltözöm,
pőre piros szívem daloddal öntözöm,
daloddal, mely rítus, bűvölő igézet,
versvarázs, ezeregy öröm és ígéret,
táncod, ezt a táncot eltáncolnám én is,
veszteg nem maradnék, elkezdhetném máris,
ugye, csillagszemű, táncoslábú dalnok,
gondolatban én is közétek állhatok
égre nyitott szemmel, félrebiccent fejjel,
véled együtt forgó cirrusfellegekkel
táncod járom magam is, kör, kör, kaláris,
kör, kör, kaláris, gyöngy a mantra, nem hamis,
lassan fölgyorsulva rajzolódnak körök,
perpetuum mobile: a mozgásod örök,
óriás ringlispíl teste lenne, mintha
menny és föld közt szálló hatalmas körhinta
alakját venné fel a táncporond, nagy tér,
mérlegen jó, rossz s hogy néked mi mennyit ér,
minden viszonylagos, igaz is és nem is,
paradox, így lehet valódi mi hamis,
elején visszája s okozatnak oka,
gubancos fonalát tekeri a rokka,
sorsod görcsös szálát pörgeti az orsó,
nincs vagyonod, házad, garasod utolsó,
mert csak gazdag lehet és sohasem szegény,
kinek életcélja egyedül az eszmény,
tánc, a tánc, ez a tánc,
lánc, rablánc, ezer lánc,
kötél köt, kötözött a nyers valósághoz,
mindennapok meddő, száraz parlagához
köt kegyetlen kényszer, döngöl bunkó karó,
felsebzi önmagát a többet akaró,
mint a drogivóé, vágyad kínkeserves,
de bódítón édes, minden cseppje kedves,
nem, krízisben nem vagy és kétség sem gyötör,
a táncod katarzis, a forgásod gyönyör,
mozgásod kerengő álom és eksztázis,
hullámzó kavalkád, transz, imagináris,
pörgésed révület, forgásod szédület,
a mozgás állapot, okkult önkívület,
önmagát ölelő, átfogó körgyűrű,
farkába harapó zöld kígyó, gyönyörű,
perzsa turulmadár, Homa szárnyalása,
a boldogság bora, az élet forrása,
száll az áhítatod szerelmes szent dala,
kíséri mámoros szeldzsuk ney fuvola,
árja őseidtől öröklöttél virtust,
öt pergő birkabőr dob adja a ritmust
s táncol rá tevéled a Világegyetem,
minden dobbanása lüktető gyors ütem,
forogjál a Világ Tengelyével te is,
örökké rajongó, bölcs kerengő dervis,
lássad, hogy: jár-e a szerkezet kereke?
a Mindenség forró? gömbölyű? kerek-e?
van kenőolaja? nem billeg míg forog?
akadozik, döcög? hallod, ha nyikorog?
van-e mi visszatart, erő, centripetális,
vagy kidob a térbe a centrifugális
irdatlan nagy csavar és elkap az örvény,
nem irgalmaz nékünk a kegyetlen törvény
s forgunk mindannyian, sebesen utazunk,
az Idő nyaktörő szekerén nyargalunk
én- te- ő, ők- ti- mi,
misztikus szerelmes, rubáí-költő, Rúmí,
peregnek a percek, koppanó gyöngyszemek,
guruló századok éveket görgetnek
s rohan a rózsakert, országod, Perzsia,
népek őshazája, otthonod, Ázsia,
szalad a Kábakő, s a kék csipkemecset,
világok változnak, sokat és keveset,
háborús viharok, forgószelek hátán,
délibábok fölött káprázat-karaván,
repülő szőnyegén egy látomás halad,
az Khoraszán, Tábríz, ez már Balkh, itt Bagdad,
Ur, Uruk, Ugarit, Babilon és Bizánc,
korok, birodalmak, forognak, mint e tánc,
feltűnnek s megadják magukat a múltnak,
mint a sorskerekek, untalan forognak
történelem hagyta, látható lábnyomok,
sirokkó kavarta sivatagi homok,
Perszepolisz romján nyílt lehulló virág,
állandó, szüntelen forgásban a világ,
pálmák, oázisok, ideák és tárgyak,
képek, hangok, szavak, fények és az árnyak,
tájak telt színei egymásba folyódnak,
az őrült forgásban mind összemosódnak,
épített zikkurat, fáraó-piramis,
a csillagvizsgáló, kétkarú galaxis,
aranylabda, a Nap, lángoló tűzgolyó,
körötte keringő Földünk, a bolyongó,
merengő Holdasszony tóba néz, tükörbe,
kecses gondoláján evez körbe-körbe,
Alfa Centauri, gamma, delta, béta,
ismert, ismeretlen megannyi planéta
megfordul szabályos korong-orbitálján
mindenik kiszabott, megszokott pályáján...
Tudásra szomjazó, éhező aszkéta,
van az egek felé ezüstfokú létra!
létezik alagút, látatlan kanális,
Bábel csonka tornyán kőlépcső, spirális,
ami oda felvisz, a korlátja márvány,
íves híd, hétszínben ragyogó szivárvány,
Qáfnak büszke hegyén öröktüzű oltár,
lélekmadár rebben, száll a szúfi zsoltár,
kör, kör, karika, kerek korongkarima,
száll a magosságba köd, füst száll s az ima,
hömpölyög a zene, a zene áradó,
kavargó keringő, végenincsen rondó,
dícsőítő himnusz, csodaváró óda,
monoton mondóka, mese, mítosz, monda,
pereg a finom por, jár a homokóra,
tartson még ki e tánc másnap virradóra,
szíved e végtelen forgásban nem fárad,
bírja még a tüdőd, járja még a lábad,
csak forogsz, csak pörögsz a tengelyed körül,
forgó mozgásodnak gyolcspendelyed örül,
csak lobog, csak lebeg hófehér köntösöd,
táncolnád bánatod, táncolnád örömöd,
táncolnád, ha volna, de hisz semmid sincsen,
egyedül a benned lakozó, az Isten,
mindenütt, mindenben rejtező hatalom,
táguló Egyetem és legkisebb atom,
sugár, energia, tökéletes glóbus…
Minden gömb közepén: Origo, a Zérus,
mérhetetlen parány, a Kezdet kezdete,
kevésnél kevesebb, a ,,Van” eredete,
végletekig osztott, a legkisebb törtrész,
melyből összeállhat újból a nagy Egész,
teste, képe, súlya: nincs; alakja sincsen,
nem sötétség, nem fény, mégis ő a Minden,
nincs tulajdonsága: mennyiség, minőség,
ő a moccanatlan Negatív-Mindenség,
Zéro, Nulla, Semmi, nincs kiterjedése,
ő a világ-forrás, mindeneknek őse,
a létezés magja, magasság- és mélypont…
születés, indulás… érthetetlen, elvont
az egyszeri szikra, amitől a Semmi
megfogan hirtelen s létrejön Valami,
állandó, változó, mozgó matéria,
a Semminek roppant kínnal megszült fia,
pontnál kisebb pontból – nincs is, virtuális-
lesz a lét anyaga, konkrét és reális,
Egy: az a Teremtés, de a Nulla: az mi?
hogy lehet Semmiből Egyet létrehozni?
Ez az az a féltett, hétpecsétes rejtély,
innen az a forró, túlfűtött szenvedély
hogy eljussál oda, ahol ,,van” a Semmi
– teremtő atyjához igyekszik mindenki –
hisz más is kutatja a bölcseknek kövét,
keresi az utat, egyedül az övét,
kitárt szívvel látó, gondolkodó ember,
arab-perzsa mágus, hithű zoroaszter,
egyiptomi főpap, görög gnosztikusok
próbálnak rájönni, mi is ez a titok,
a sok Buddha, Jézus és Mózes tanítvány
bontaná a csomót, de marad a talány,
ezt kutatja fenn a magasban a távcső,
az alkimistának erre kell a kémcső,
mégsem tud semmiből újat teremteni,
mert a létezőtől távol áll a semmi...
Mi volt a kezdetben? Akarat, vagy a szó?
Valami más, mi ésszel föl nem fogható?
Vagy mégis az Ige, amit Ő kiejtett:
,,Akarom, tehetem” – szólt – ,,Hát legyen!” És lett.
Mondassék bármilyen nyelven is a neve:
Ra, Ahura Mazda, Mithrász, Allah, Jahve,
e rejtélyes, nagy Ő: anyag-e vagy szellem?
Egyik is, másik is, ugyan mi fán terem?
Akarat, ige, szó, Isten: absztrakció?
Egyszerű, bonyolult-e a kreáció,
e hatalmas munka, cselekvő, hősi tett:
Semmiből: Egész? S mi aztán következett
mozgás, anyag s a tér kitárulkozása,
hömpölygő bő folyam, az idő múlása?
Tettet tett követett. De mi volt a kezdet?
Semmiből az egész: a forró Szeretet.
Csak a szív érti ezt, csak a szív, hisz az ész
oly gyakran cserben hagy, megcsal, ködbe vész,
vak és engedelmes rabjai vagyunk mi,
de Te próbálsz tőle végleg elszakadni...
teljességkeresők kasztjának magánya
fáj s a régi, hites, méltó társ hiánya
ki gondolataid rendszerbe szervezi,
hiányzik barátod, Samszo’d-Dín Tábrízí,
példabeszédei, sejtető mosolya,
– mestered a kulcsok, a Szent Grál tudója,
s mit örökül hagyott Hermész Triszmegisztosz,
szanszkrit, arámi, kopt és elámi mítosz,
templomos lovagok, rószakeresztesek,
barlangokban őrzött apokrif tekercsek –,
ki az igazsággal egymaga szembesült,
elsőként távozott, fogta magát s eltűnt,
feledve a Földet, e szenvedés-rögöt,
átlépve korlátot, határt és küszöböt,
megkeresni hol van, hol lakik a Semmi,
a nagy rejtekező Valaki, Valami,
görbült idősíkok mezején visszament
s a Nihil-forrásnál felismerte Istent,
csodálkozva látta: az Úr szeme vákuum,
néma fekete lyuk, ó, szent orákulum!
kietlen s kies űr, szenvtelen nyugalom,
a kozmikus Semmi delejes hatalom,
háboríthatatlan, ősnemű sivatag,
zordon nagyszerűség, nemesen hallgatag,
a csönd birodalma mérhetetlen béke,
a vándorló lelkek végtelen vidéke,
toposz, legbelső szint, Nirvána-állapot,
Rúmi, te leszel a másik beavatott,
oda készülsz Te is, útban vagy, elfele,
szíved az érzéstől csordulásig tele,
e találkozásért él, lüktet és dobban
egyre hevesebben, egyre halhatóbban,
megteheted, mágus, nincsen lehetetlen,
táncolva haladhatsz Tejút-ösvényeken,
fényévekre vissza, el, a kezdetekhez,
keleti praktika, varázslat, csoda ez,
a nagy pillanatban szeretnél ott lenni
mikor egy szikrától fellobban a Semmi
és mikor bombaként berobban a Nagy Bumm,
látni, hogy felfénylik az Egy-Univerzum,
óriás gömbként nő s a végsőkig tágul
s ott lenni, ha roskad s magába visszahull,
szétpukkan, mint színes kis szapanbuborék,
Istennek kezében infantilis játék,
ki, ha úgy akarja, egyszercsak másat fúj,
s leszen másik Világ, s még újabb, mindig új
efemer buborék, pont olyan, mégis más,
s kezdődik elölről az örök körforgás,
Egyből sok, millió: atom, anyag, ásvány,
tűz, hő, csillagváros, fény, eső, szivárvány,
mely mióta megvan, változik és mozog
egyenest előre... avagy körbeforog?
megismerhető-e a teremtés titka,
az Egy létrejötte, az isteni szikra?
mi a Semmi? jaj, a Semmi: tengernyi?
benne a Van-világ körömfeketényi?
ennek hányad része minden, ami élet
s a Homo Sapiens, ki tudatra ébredt?
van-e még társunkként más buborék-világ,
párhuzamos léptű, értelmes szomszédság?
ki nyugalom s mozgás fejedelme, a fő
teremtő, megtartó és megsemmisítő?
megengedi neked, hogy e tudással élj?
szelíd és jóságos vagy haragvó, kevély?
mindre nemsokára tudsz majd válaszolni
kerengő szerzetes, látnoki bölcs, Rúmi,
kincseit ontja a dúsgazdag víziód,
válogat belőlük az intuíciód,
új köröket irat véled a képzelet,
archaikus tudás, álom-emlékezet,
s már mind közelebb a megvilágosodás,
nem kell más, őszinte, teljes odaadás,
nem kell csodahívó fétis vagy kabbala,
ahhoz, hogy felismerd: lényegünk a Nulla,
kezdet-vég, üresség, misztikus Mindenség,
lánglelked lobogva, plazmaként perzsel, ég,
nem kell mondvacsinált elmélet vagy tézis,
meddő magyarázat vagy rideg matézis
a Nagy Szellemlénnyel végleg egyesülni,
önmagad kioltva benne elvegyülni,
összeköt Ővéle érzéki, égi nász,
mennyei menyegző, szívbéli szent fohász,
kitárt kapuk felé szárnyalsz, kerengsz, forogsz,
mint a légörvényben szálló kék albatrosz,
vagy mint főnixmadár, kit fennebb s fennebb űz
vágya, fel a Napba, hol ég az örök tűz,
hatalmas kohóban hatezer hőfokon
istenszereteted izzik ilyen forrón,
ó, nagyon jól tudod, azt hogy mit kell tenni,
gyorsuló forgással Véle keveredni,
magadról magadat teljesen levedled
mint boa a bőrét s Beléje veszejted
sóvárgó lényedet, hogy megmerítkezzél,
értelme lesz annak hogy eddig léteztél,
ó, a tánc, ez a tánc, végzet tánca mégis,
de a vég új kezdet s kezdetben a vég is,
testi valód gyorsan illan, elpárolog,
de lelked ujjongó, felszabadult, boldog,
úgy, mint sókristály a tiszta édesvízben
feloldódsz a térben, az éteri fényben,
vagy, ha le a mélybe, vaksötétbe vágyol,
majd lesüllyedsz lassan, közel van a távol,
éned – vízben szappan – langyosan kiázik,
alakja megszűnik, nem éhes, nem fázik,
szíved – de már az sincs – az űr partjára ül,
nem rendíti semmi, még csak meg sem rezdül,
nem hevíti érzés, nem fűti indulat,
de éberen figyel a kristály öntudat,
mintha még valóság, mintha most már álmod,
perdülő-forduló halálszvit a táncod
trónusodról önként lemondó királyfi,
világot elhagyó, szomorú-víg szúfi,
elmész, mert menned kell, hozzá visz minden út,
lehet-lehetetlen, vár rád az Abszolut,
homályos köd száll a halovány arcodra,
hófehér köntösöd lehullik a porba,
semmi sincs alatta, test sincsen, sem hulla,
ott vagy, hol a semmi, a névtelen nulla...
helyed a nem-hely és nyomod a nyomtalan,
könnyű és áttetsző, alak-anyagtalan,
fölkapja, mint pelyhet, lelked a csillagszél,
lebegteti kicsit s hallgatja mit beszél:
,,…teljesen a Tiéd vagyok s Te enyém vagy,
mert én már Te vagyok, és Te most már én vagy…”.
Semmi felé tartok pörögve magam is,
tudom, csillagszemű, bölcs kerengő dervis,
vagyok a Mindenség parányi porfia,
kísérje utamat vers, filozófia,
művészet, zene, tánc, rubái, száma dalok,
életet és halált tanulni akarok,
mesteremnek mondlak, Rúmí, perzsa költő,
elválaszt egy világ s jó pár emberöltő,
én mégis végtelen dalodat dúdolom,
zarándok az űrben, ha innen távozom.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2010-08-23 01:41:12
Utolsó módosítás ideje: 2010-08-23 01:41:12
