életkép.

zsibbadt izmaim az egész éjjel nyögték neved.

izzadtak. pedig a hideg burkolta be őket.
messzi sóhajodból fogtam vitorlámba szelet
hogy gondolataimat távol repítsem tőled.

vízbe szúrt fáklyák tükröztek a szemembe téged.
fáradt emberek között csendegyveleg örvénylett
torkomból tört volna elő az összes emléked.

s azzal, hogy nem hagytam: felejtésedből törvény lett.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-08-19 21:45:12
Utolsó módosítás ideje: 2010-08-19 21:45:12