gennyezõ ego

kéretlen kiüti fejét szem elé
terjeng mint kelés az arcon
sötét félelmeken növekszik

görcs csomósra izgatja magát
tokjában kecmereg feszeng
lakkfényes hártyával takarózik

forgolódó nemleléssel tömíti
kivezetőcsatorna pólusát
öngát állja útját folyósodásnak

vitte már gyermeki kíváncsiság
gusztusosra hízlalt felnövő vágy
vállalt kilövelést sűrű kínjának

pezsgő habzsolással nyaldosott
napmeleg követ homokot lábat
csitított hullámban görgött

vöröslésre hajlamos szégyene
nem hagyta szennyét szétterülni
Holddal még lenyűgöződött







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.