szembefordult

nem látja fejedben a szétáradó időt,
neki saját útjai vannak, időabrosza
másként terítve, s morzsáit ismerni véli;
tőle a legtöbb: mint párhuzamos egyike
nézi a társát hogy fut reménytelenül,
és nélküle nem lenne párhuzamos.
aztán lehet, ott ül nálad, nézi, mit írsz,
vagy csak bámul bele hátadba, s zavar.
észre nem veszi, "ő alig itt", az empátia
az idegenség veresége megismerés nélkül,
hívjuk bizalomnak. akkor miért zavar?
tekintete mint az állaté - többet sejtesz bele,
mint amennyire tudja, mit akar, de akar,
hát zavar, ahogy a jelenből múltadba bámul,
mikor hátadon tekintete. így tolnak előre
utódaid, te is így vádoltad apádat jövővel.
de már nincsen. az idő meg itt a megismerés
újabb látszatát hordja, hogy végső össze-
rendezésben teremje az ismeretlent,
és nem értik - mert vers; értelmetlen, mert
történelem; túl sokszavú ez szerelemnek;
ez lenne barátság? húzzunk vonalakat:
ettől-eddig hiába lábjegyzet, ha nem tölti
asztalod poharát fanyar vörös szinte vér;
ha a kenyérről azt tudod csak - hizlal, s nem
hallod a karcolást a késsel keresztre, ahogy
felvágás előtt tette apád jelre a jelet, mielőtt
az időt megszegte. szembefordult, adott.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.