Átok és Áldás

Szeretek viharban lenni, az esőben mereven kiállni és…
Csak lenni, olyan érzés, mint mikor az unalom álomba kényszerít
Egy fehér kis teremben, meg van rajzolva elázott fejemben,
Feküdni, mert már semmibe nem éri meg belenézni, úgyis valami felemészti.

Csak eszmélsz rajta, minek, csak lehullott esőcseppek figyelnek,
Vége úgy se lesz a gondolatmenetnek, s beleőrülve rekedsz meg!
Valaki cselekszik és megtart, a kis világod benntart,
Megfog, elragad, elnyom jó mélyen bemaradsz és fekszel egy fehér kis teremben.

Mindig van, hogy valami felébreszt, ha nem a víz, a villám elég lesz.
Szemem belenéz, egy érzés, mely benne elenyész.
Erőt veszt, kifakul, hangja elmúl, szemem mint tükör hasznosul,
Egy bunkó halott ki csukott szájjal beszél, és szeme világra ráunva eszmél.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.