Ego
Nem! Nem adom oda senkinek
Az egyetlen igaz kincsemet,
Azt, mely nincsen senkinek.
Az én drága lelkemet.
Többet érek minden szónál,
Többet Én a valóságnál,
Még többet az igazságnál.
Csak Én vagyok! Egyedül!
Nincsen nekem sehol párom,
Nincs egyetlenegy jóbarátom,
Nincsen igaz valóságom,
Csak Én vagyok! Egyedül!
Én vagyok a naplemente,
Én vagyok a napfelkelte,
Én vagyok a világ szentje.
Csak Én vagyok! Egyedül!
Azt hiszik, hogy jobbak nálam,
Azt hiszik, hogy többek nálam.
Úgy hiszik, hogy igazság van.
De csak vagyok, egyedül.
Azt hittem, hogy szabadság van,
Azt hittem, hogy barátság van,
Úgy hittem, hogy igazság van.
De itt maradtam... egyedül.
Nincsen nekem igazságom,
Nincsen nekem valóságom.
Nincs egyetlen egy igaz álmom!
Itt maradtam? Egyedül?
De nem hagyom, hogy magam legyek,
Most magammal beszélgetek,
Igazságról elmélkedek.
S nem vagyok már egyedül.
Van nekem egy jóbarátom,
Van egy igaz jópajtásom,
Neki adom minden álmom.
S ő marad most egyedül.
Úgy érzem, hogy sírnom kéne,
Sírnom? Inkább hagyni kéne.
Nem nekem kell már bánkódnom,
Arra van a jóbarátom.
De én mégis borús vagyok,
Úgy érzem hogy magunk vagyok,
Szomorúan, egyedül,
Csak így, szemtelenül.
Abba kéne hagynom most már,
De nem tudom. Mert nagyon fáj!
Fáj, de erős maradok,
Igazságot szavalok!
Nem adom fel sohasem már!
S megdicsér, ki odafent vár,
Tudja jól, hogy én nyerek,
Mert én már nem veszthetek.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
