Relytélyes gyilkosság
Rejtélyes gyilkosság
Aztán csen d lett
Túl gyorsan beesteledett.
Erôsen fújt a szél,
A köd szinte az égig ért.
A fák ijesztôen hajlongtak,
Az ágak recsegtek, ropogtak.
Az esô is nekieredt ,
Ezért futni kellett.
A fekete vasalt haja
Elázott , s minden ruhája.
A fekete smink szétfolyt az arcán, de ô csak futott tovább némán.
Egyre hidegebb lett,
Az esô már nem esett.
De hideg volt, nagyon, szegény lány csak meg ne fázzon.
A nagy rohanásban észre sem vette,
Hogy nem arra ment amerre kellene.
Egy omladozó házhoz ért,
Be akart menni , bár nagyon félt.
Az esô megint rákezdett,
Ezért a házba bemerészkedett.
Bent szinte korom sötét volt,
Törött tárgyak tömege honolt.
Egy kép volt a falon, a képen kés volt az asztalon.
Zajt hallott a háta mögött ,az asztalról vér csöpögött.
Lehetett hallani ahogy leesik a földre,
Egy-egy csepp mely valaki vére.
Bár nem volt ott senki,
A sokktól nem tudott megmozdulni.
Az agya már nem parancsolt a testének,
Sem lábának , sem kezének.
Mozdulatlanul állt a sötétség közepén,
Alig volt egy kis fény.
Aztán iszonyatos zaj kerekedett,
A szél csapkodta az ablakkereteket.
Cibálta a lány vizes ruháját,
Összekócolta a fekete haját.
A lány még mindig nem mozdult,
Fájt mindene , piszkosul.
Már nem lehetett elviselni a zajt,
S ô csak futni akart.
El innen messze,
Kijutni ebbôl a házból , végre.
Aztán megmozdult a keze , s a lába,
Még mindig óriási zaj volt a szobába.
Pont az utolsó pillanatban ugrott félre,
Hogy a csillár ne essen a fejére.
Mintha a bútorok ôt támadták volna meg,
S ezt ô nem értette meg.
A sötétben nem látta a kiutat,
Egy lehetôsége volt , futhat.
Bár a lába alig bírta,
A harcot fel nem adta.
Meglátta a bejárati ajtót,
Így tovább folytatta a harcot.
Kezét pajzs gyanánt maga elé tartotta,
A széttört üveg agyon vagdosta.
S végre kijutott,
Utána az ajtó becsapódott.
Telihold volt aznap este,
S a lány holtan esett össze.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
