Szakítás

Hozzám nyomta a mellbimbóit,
határozottan éreztem a ruháin át,
annyira magához szorított,
én pedig ellöktem magamtól,
annyira illetlenül,
amennyire egy férfitól
egy nővel szemben
még bocsánatos.

A nadrágomba nyúlt,
a fogyás óta maradt
egy kétcsuklónyi hely,
megfogta a péniszem,
megmarkolta, mint egy puha kilincset,
szorította, nem tágított,
várta, hogy ajtót nyissanak,
egy prosti szemeivel nézett rám,
aki a szájába veszi, ha kell,
bármit megtett volna.

A vadász pedig kegyetlen fajta,
lő, még ha nincs is étvágya,
legfeljebb csak a trófeát tartja meg,
és kidobja a többit.

Csókoltam, nyelvvel,
próbáltam keményen,
próbáltam úgy, hogy fájjon neki,
nem is tudom, azt hogyan kell,
csak kellemesre sikerült,
elmerültem benne,
mintha az én ötletem lett volna az egész,
mintha az én ötletem lett volna,
hogy a blúz gombjai szóródjanak a földre,
hogy megfeszüljenek a nadrág varrásai,
amikor lerángatok róla minden mozdíthatót.

Reménnyel vetkőztetett,
míg a punciját simogattam,
szégyellte, hogy nem volt idő borotválni,
én meg cirógattam a kis tüskeszerű szálakat,
örültem a változatosságnak,
nem kell mindig precíznek lenni.

Ledöntöttem az ágyra.
A fenekébe markoltam, majdnem körömmel.
Behatoltam, és magamra rántottam.
Újra.
Körbezárt a lábaival.
És újra.
Hangosan nyögött, hogy biztosan halljam.
És újra.
Lassan eljutott a csúcsig.
Egy elnyújtott, beképzelt orgazmusig.

Nem öleltem át,
nélkülem is el tud aludni.
A plafont bámultam,
hátha valami érdekes történik ott.
Megnyílik az ágy, és levetítenek egy filmet.
Vagy öregemberek szellemei írnak rá intelmeket.
Most már biztos alszik, gondoltam,
most már el tudok tűnni.

Vagy egy órát feküdtem még,
összegyűjtöttem a gondolataimban,
mi hol van,
megterveztem a mozdulataimat,
tudtam, ha sikerül,
öt perc alatt már kinn lehetek.

Aztán felöltöztem,
a fürdőből kikaptam a fogkefét,
a szekrényről elloptam a fényképem,
olyan ideges voltam,
a használt óvszert is zsebre vágtam,
hátha nem marad utánam nyom.

Becsuktam magam mögött az ajtót,
még aludt.

Vagy az is lehet, hogy ébren volt,
a falnak fordulva,
nyitott szemmel hallgatta
a ruhák tompa hangját,
ahogy magamra húzom őket,
csak úgy volt vele,
ha most is menni akarok,
már neki sem éri meg.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.