Távolodó

I.

Illanó, átfutó, mulandó a szépség,
mely a reménység rögein átoson.
Pár parttalan, páratlan pillanat,
mely porban parázslik el.
Hajszálérnyi jóság,
poklok porában bimbózó virág.

II.
Késhegynyi mosolyod
Bőr alatt sikoltó penge,
Avar-barna szemed
Ráborul az októberre.

Csendjei lettünk mindannyian
E  ködkondás időnek,
Ráérősen sietünk kivárni,
Míg útjaink újra kereszteződnek,
és  összekoccan két üveggolyó…

A lét alatt, a lét felett,
párducok kergetőznek.
Óvatossá idomít az álság.
Nem megy tovább.
Emelkednek a tétek.

2008.11.11.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.