Ismerős ez a vándormuzsikus,
Bár még sosem találkoztunk, mindig
Hallom végtelen orgonaponttal
Síró nyenyeréjét.
Lankadt karja a szárazfán pihen,
Mégis a hang, a végenincs fonal
Bujkál, gubancolódik a téren
Nyüzsgő emberek közt,
Anélkül, hogy érintenék egymást
A céltalankodó végtagokkal.
Hová visz ez az eltéphetetlen
Következetesség?
