Elhalkult álmok

Kint zöldes fénnyé válik
A jajveszékelt kóborlás,
Sötét éj van, fent fakónyi csillagok…
Elhalkult álmokká szenderül
A reménnyé formált vágy,
Kelletlenül, s mégis oly bájosan,
Mit Te csak néha látsz,
Mint szemeim színtelen tükrében
A vad szerénységgé nőtt látomást
Mely önmagát hajtja.
Lázzá tódul a ki nem mondott szó,
Érteleműzővé a csend,
Mi szomorában alélna,
Önnön foglyaként a világ spiráljain.

Elhalkult vágyak, álmok, katarzisok...
Elhalkult szájban egy üres üzenet,
Mely szurdokként magaslik
A némaság keresztje mellett.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.