Szürkén

Szürkén
         ül a lépcső alján,
kor-kaméleonként olvadva bele
a környezet beton-szürkéjébe.

Ruhái másokról lelopkodott pillanatok,
a szeme egy színt váltani képtelen,
szétfolyó közlekedési lámpa.

A kezében nejlonszatyor, benne
az, aminek még bírnia kellene
pár halvány színnel.

Agya tartalmának vajmi kevés köze van
a máról tudósító és a korproblémákat
orvosolni megkísérlő szakkönyvek állításaihoz.

Tudja, hogy hol van, hogy várni kellene
valamire, de nem nagyon hisz benne,
hogy vannak még valamik.  






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.