Míg bús betûimet loccsantja lapra...

Míg bús betűimet loccsantja lapra
a toll, lelkem firkálja ócska gond.
Mint szomszéd kertbe általrúgott labda,
olyannak érzem én magamat pont.

Setét káposzták közt magányos gömbke,
kiről lemondott már egy játszodó
leányka könnyen, s nincs ki áthoz, ó!
S e tér nyavalygásommal van kitömve.

Egy eső lenne mostan jó ajándék,
mely megtisztítná melankóliámat.
Egünkből bár hiányzik a szándék.

Szélütött kis jelen borzaszt. Várjak?
Minden kínért bosszút áll a nyárvég,
ha zöld lángokban elégnek az ágak







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.