Levál

amikor majd leválik rólam,
ezen gondolkodtam napokig,
milyen is lesz, ha majd tényleg,

persze, akkorra már rég levált,
csak megpróbáltam beleképzelni magam
a helyzetbe, amikor még nem,
amikor még nem vált
történetté ez az egész,

hogyan is képzeltem volna el a leválását,
ha lettek volna erre fogalmaim akkor,
hogyan válna le, csontról a bőr,
ez nem jó, miért volnék csont,
és ő miért bőr, ágról
a falevelek, na persze, hagyjuk inkább,
habár leválik/levélek, ez még talán
használható lesz egyszer, gondoltam,
de most nincs ínyemre semmiképpen,

vagy akkor az, hogy fogról a zománc,
vagy ínyről a fog, ez már jobban hangzik,
a fog végül is csont, konkrét és kemény,
mégis mennyire sérülékeny,
és sérülései mennyire egyértelműen utalnak
elleplezhetetlen és örökös megszégyenülésünkre;

ilyesmiken gondolkodtam napokig,
kólát ittam és savas borokat,
szavatossági idő 60, jobb esetben 120 nap,
és úgy néztem ki, mint egy ágrólszakadt,

aztán egy este, az utolsó pohárnál
letört fogamról egy darab,
igen, hirtelen levált,
a jobb hátsó valahányas fogamról,
ez történt, letört,
és elképesztően, és felszabadultan
büszke voltam akkor,
tenyerembe köptem azt a darabot,
mintha megelevenedett volna
egy metafora,

aztán észbe kaptam,
indultam fogat mosni,
eső után köpönyeg,
de hiába, akkorra már semminek sem
volt története, a csempék, a mosdó, a fogkefe
és én
egyszerre veszítettük el múltunkat,

és hirtelen ott álltam a fürdőszobában,
céltalanul, tétován,
abban a csöndben,
aminek nem voltak már csontjai.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Liget, 2008/11