Iszfahánban vettem tíz brekekét

Tokai András:
Iszfahánban egyszer vettem tíz brekekét

(Annak igazolásául is, hogy nem tévedett, aki
Petri Györgyöt Amerikában perzsának nézte)

A Zajanda-rud, az életadó folyam
parti sétányára
keveredetünk ki: öt-hat magyarok.
A barátságos perzsákból aznapra elegünk lett.
Menjünk kicsit lötyögni!

Én nagyon untam már az ellazulni képtelen
professzorok fontoskodó dumáját,
akik a MAB-ot meg Natasát emlegették itt is,
(volt ugyan némi helyi vonatkozás,
elvégre Róna-Tas A.  mégiscsak orientalista,
ezt viszont ők nem tartották számon),
úgyhogy leváltam a csoportról.

Ha Éden volt, vagy Kánaán valaha: ilyen volt.
Csobogó víz, pálmák, aranyló naplemente.
Néztem a réges-régi híd alatt a sétálókat.
A levegőnek levegő-illata volt, ezt már nem érezni rég Európában.

Egyszer csak kuruttyolást hallottam valahonnan.
Még békák is lesznek itt, hát tényleg Paradicsom:
gondoskodott az Úr a kígyó-eledelről.

De nem eleven béka szólt a folyóból,
hanem egy hajlós orrú, ragyás, ritka szakállú árus
pörgetett valamit nagy, nikotintól sárga ujjai között.

Közelebb mentem ehhez a Petri-arcúhoz,
és nem emlékszem már, hogy milyen nyelveken
- hisz egy büdös szót se tudtam farsziul –
megtudakoltam, mi van a kezében.

Gargarak! – világosított föl a bölcs öreg.
Hallgasd csak, idegen, ahogy a béka szól!
És megmutatta, nyálával nedvesítve egy kis fapálca végét,
pörgetni kezdve a lószőrön lógó színes nehezéket:
– Hát nem úgy szól, tisztára mint a békák? Nem is egy béka. Sok!

Én erre azt feleltem neki magyarul, hogy tényleg: brekeke.
Így társalogtunk. Kurutty-kurutty – így én.
Gargarak – felelte erre csökönyösen ő.

Kilencet kérek – mondtam vagy mutattam.
Ennek ő megörült, nem is kicsit. Aztán mikor meggondolva magam,
mondtam, hogy mégis inkább tízet, gyanút fogott. Hülyéskedem?
– Most mennyit akkor? És mért nem döntöm el?

– Azért, mert most kilenc unokám van, de mire hazaérek,
lehet, hogy meglesz a tizedik. – Tíz unokája lesz rögtön a magyarnak!
– kiáltotta a Petri-arcú a Zajanda partján
guggolva  üldögélő többi árusoknak.

És miközben a sok kacagó bazáros mind rám mutogatott,
jól megnyálaztam az egyik brekekét,
és pörgettem a parton:  – Garga, gargarak!
Ott brekekéztem vele, míg  le nem bukott a nap.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: kéziratban (felolvasva a Hajóorrban, 2008)