A nyírek! A nyírek
ahogy átvágtak tisztásomon,
fehérségük, jaj!
Karjukat vállamra tették,
s markomból kihullt a tőr.
Törzsük már nem élt.
Kerestem tűnt időket, leendőket,
de elvonultak, mintha értenék
a lehántott kéreg és a kések hatalmát.
Kétórányit fordult a táj,
s szétfoszlott bőrömön a makacs elszánás,
letérdeltem isteneimhez,
de ők már nem mozdultak.
