Érzelmek farsangja

Elzárod előlem
lelkedet,
de kulcsa pimaszul
lóg nyakadban.
Szemedben idegen,
vad lángok cikáznak
s álarcod mögött,
forrsz magadban.

Hát újra farsang,
s én jelmez nélkül,
festetlen bohócként,
félve állok.
Magamra ölteni
mit is tudnék?
Egy hozzám illő
maszkot várok.

Honnan tör elő
a félelem,
s hogyan válik
gyűlöletté?
Eltéved itt
a szerelem,
vagy átváltozik
rémületté.

Lágy táncot
jár a vágy
s átöleli
a szorongás.
Keserű, csalóka
mosolyt idéz
a csodára vágyó
bolyongás.

A szép álom
lidérccé lesz,
s így alusszuk
át életünk.
Csak párnánk alól
reméljük félve,
egyszer talán
felébredünk.

Álarc mögül
szól a remény is:
nyissam meg
elzárt lelkedet,
ne tépjem le
nyakadból kulcsod,
mert részemmé
válhat életed.

Bárcsak tudnám,
mit is tehetnék,
hogy ébreszthetnék
benned tiszta vágyat...
Van már jelmezem,
újra felveszem
mindent elfedő
barna pizsamámat.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.