sötét sarok
szeretném átölelni a semmit bátran
elhinni nem hibáztam
zárt ajtókat rázok
fázom
fekélyeim takargatom.
csontjaim visszavarrnám
gyertyákat gyújtanék
hogy térdelni tudjak újra
ki mossa ki szennyes ruhám
kivágott térdeim helyét
ki gyógyítja meg
lyukas talpamon nő-e még hús újra
hogy ne csak ráfeküdjek az útra
Artemis leoldja-e csuklóm arról a magas szögről
ecettel megtisztogatja-e még ölem
lerúgja-e az iszonyatot vállaimról
letépi-e szám elől kezét
mert síkitani akartam, harapni
nyakamra fonódott ujjakat szertemarni
mert most itt áll az ajtóban a szerelem
s én csak üvöltenék, rettegek
már lépni sincs erőm felé
arcomra tenyér tapad
a meddő sár eltelít
nyelvemen mocsári hínár
ha megszólalnék is
csak megkeseredne húsod
mit is adhatnék
hogyan is akarhatnád ezt
hogyan is akarhatná ezt bárki...
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
