A hatodik napon
Szomorú éjszaka volt...
Napok múltak el azóta,
vagy ezredévek?
Magam sem tudom.
Olykor osonni látom
felém a nagy sötétséget,
vissza-visszatérő emlékeim
feketén zokognak...
Szemüvegeid üresen
bámulnak a semmibe,
szobádban nagy a csend,
mozdulatlanságba merevültek
a tárgyak,
néhány napja megállt az idő.
Az ágyad bevetetlen,
az utolsó csikk ott árválkodik
a hamutartóban,
a gyógyszeres dobozok,
mint hatalmas felkiáltójelek
betegségedre emlékeztetnek.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Kötetben: Szavaink holdezüstje (Budapest, 2006)
Kiadó: Accordia
